hétfő, augusztus 30, 2004
nyöhh, itt vagyok.
jó hosszú volt, nem is tudom hol kezdjem el mesélni.
pénteken elmentem rutin vizsgára. siker. oktató rám telefeonált, h siessek, mert kezdenénk hamarabb. időre odaértem, akkor még csak az előző srác állt vissza. vizsgabiztos, bemutakozás, ellenőrizze le a kocsit, utána megbeszéljük. leellenőriztem, majd elmondtam neki a dolgokat. minden király volt, utána mondta válasszak egy számot, 1-től 10-ig. 4, a szerencseszámom. a kocsiban található visszajelző műszerekről meséljen egy kicsit. (fingom sincs róla.) végülis rizsáltam neki pár dolgot, elfogadta. oktató fain volt, néztem rá és segített közben. válasszak egy újabb számot, zsrbbtől kilencig. kettő. mire a biztos: mondom öttől, kilencig, vagy inkább kiszálljak és menjek haza? picit félre hallottam, biztos az izgalomtól. hat. saroktolatás. induljunk el, de előtte kapcsoljak helyzetjelzőt. kapcsolom, oktató: nem tompított, helyzetjelző! ja oké, kapcsolom akkor azt. elindulunk, és először megmutattam hogyan kell lefulladni, hátha még nem látott ilyet sohasem. célmegállás, ment rendesen,. utána saroktolatás. az is sikerült, hála a sok gyakorlásnak. még jobban, is mint kellene. (biztos, tolatás közben: már azt sohasem állunk meg) utána gyorsító, tolatás, szlalom, ezekkel sem volt gond. oktató meg visszavitt oda, ahonnan indultunk. utána én zavarban voltam, hogy most mi van, megbuktam vagy mi történt. oktató mondja, hogy rendben, vizsgalap vissza, majd megbeszéltük, mikor találkozzunk legközelebb, amikor forgalomba megyek. utána kimentem, hogy megvárjam anyuékat. közben jött Viki (istenem milyen mellei vannak!), megbeszéltük, h nekem hogyan sikerült a vizsgám, és hogy ő mire számítson. aztán mondtam, azért siessen, mert csak rá várnak. még vártam egy órát, anyámék persze nem készültek össze, már csöpögni is kezdett, Viki is végzett a vizsgájával. végül csak megérkeztek, kocsiba be, ablakot le, irány Újvidék. anyám, bátyám, a barátnője és én. persze már ott elkezdtem magyarázni anyámnak, h megint kamionnak nézi a "kocsinkat", pedig ez csak egy suzuki és ebbe nem lehet annyit pakjolni, elférni sem lehet. szépen leautóztunk, M5, Szeged, Röszke. megérekeztünk határra, simán átmentünk. onnantól volt vicces. szerbeknek érdekes közlekedési szabályaik vannak. sbességkorlátok 10 km/hval lentebb vannak, mint nálunk. az utak tele vannak korlátozásokkal, én az életemben itt láttam először 20as táblát. az a legviccesebb, hogy a tábla megvan, csak elfelejtik a korlátozást visszavonni és kilométereken keresztül tartja ezt. elég gáz. egyébként az államkasszát ezzel akarják feltölteni, sok a korlát, néha bent a bokorban, és rögtön utána beül a rendőr, hogy majd jól megbirságoljon. valahonnan pénzt kell szerezni és innen megy. az utak legalább olyan rosszak, mint a magyarok, ha nem rosszabbak. viszont gazdag az élővilág feléjük. az utón sokszor szaladt át kiskutya, nyúl, süni, madár. és soknak nem sikerült sajnos. este megérekeztünk Zrenjanin határába, ahol már várt az unokatesóm (Dóri [Dorottya]) és a barátja (Zoli [Zoltan]). Zoliék Muzslán laknak, de a két település egybeépült. Zrenjanin központibb rész, Muzsla vidékiesebb. elkísértek minket a házukhoz, ahol már vacsorával vártak minket a szülei. szépen megkajoltunk, elmesélték, hogy a helyi kívánságműsorban fél órán keresztül csak nekik küldtek dalokat. későre járt már az idő, úgyhogy lefeküdtünk aludni.
folyt köv.
jó hosszú volt, nem is tudom hol kezdjem el mesélni.
pénteken elmentem rutin vizsgára. siker. oktató rám telefeonált, h siessek, mert kezdenénk hamarabb. időre odaértem, akkor még csak az előző srác állt vissza. vizsgabiztos, bemutakozás, ellenőrizze le a kocsit, utána megbeszéljük. leellenőriztem, majd elmondtam neki a dolgokat. minden király volt, utána mondta válasszak egy számot, 1-től 10-ig. 4, a szerencseszámom. a kocsiban található visszajelző műszerekről meséljen egy kicsit. (fingom sincs róla.) végülis rizsáltam neki pár dolgot, elfogadta. oktató fain volt, néztem rá és segített közben. válasszak egy újabb számot, zsrbbtől kilencig. kettő. mire a biztos: mondom öttől, kilencig, vagy inkább kiszálljak és menjek haza? picit félre hallottam, biztos az izgalomtól. hat. saroktolatás. induljunk el, de előtte kapcsoljak helyzetjelzőt. kapcsolom, oktató: nem tompított, helyzetjelző! ja oké, kapcsolom akkor azt. elindulunk, és először megmutattam hogyan kell lefulladni, hátha még nem látott ilyet sohasem. célmegállás, ment rendesen,. utána saroktolatás. az is sikerült, hála a sok gyakorlásnak. még jobban, is mint kellene. (biztos, tolatás közben: már azt sohasem állunk meg) utána gyorsító, tolatás, szlalom, ezekkel sem volt gond. oktató meg visszavitt oda, ahonnan indultunk. utána én zavarban voltam, hogy most mi van, megbuktam vagy mi történt. oktató mondja, hogy rendben, vizsgalap vissza, majd megbeszéltük, mikor találkozzunk legközelebb, amikor forgalomba megyek. utána kimentem, hogy megvárjam anyuékat. közben jött Viki (istenem milyen mellei vannak!), megbeszéltük, h nekem hogyan sikerült a vizsgám, és hogy ő mire számítson. aztán mondtam, azért siessen, mert csak rá várnak. még vártam egy órát, anyámék persze nem készültek össze, már csöpögni is kezdett, Viki is végzett a vizsgájával. végül csak megérkeztek, kocsiba be, ablakot le, irány Újvidék. anyám, bátyám, a barátnője és én. persze már ott elkezdtem magyarázni anyámnak, h megint kamionnak nézi a "kocsinkat", pedig ez csak egy suzuki és ebbe nem lehet annyit pakjolni, elférni sem lehet. szépen leautóztunk, M5, Szeged, Röszke. megérekeztünk határra, simán átmentünk. onnantól volt vicces. szerbeknek érdekes közlekedési szabályaik vannak. sbességkorlátok 10 km/hval lentebb vannak, mint nálunk. az utak tele vannak korlátozásokkal, én az életemben itt láttam először 20as táblát. az a legviccesebb, hogy a tábla megvan, csak elfelejtik a korlátozást visszavonni és kilométereken keresztül tartja ezt. elég gáz. egyébként az államkasszát ezzel akarják feltölteni, sok a korlát, néha bent a bokorban, és rögtön utána beül a rendőr, hogy majd jól megbirságoljon. valahonnan pénzt kell szerezni és innen megy. az utak legalább olyan rosszak, mint a magyarok, ha nem rosszabbak. viszont gazdag az élővilág feléjük. az utón sokszor szaladt át kiskutya, nyúl, süni, madár. és soknak nem sikerült sajnos. este megérekeztünk Zrenjanin határába, ahol már várt az unokatesóm (Dóri [Dorottya]) és a barátja (Zoli [Zoltan]). Zoliék Muzslán laknak, de a két település egybeépült. Zrenjanin központibb rész, Muzsla vidékiesebb. elkísértek minket a házukhoz, ahol már vacsorával vártak minket a szülei. szépen megkajoltunk, elmesélték, hogy a helyi kívánságműsorban fél órán keresztül csak nekik küldtek dalokat. későre járt már az idő, úgyhogy lefeküdtünk aludni.
folyt köv.
